+36 30 617 9979  info@vitaferlombtragya.hu
+36 30 617 9979
info@vitaferlombtragya.hu

A repce innovatív vetésével jelentős megtakarítás érhető el

2022-10-06 08:35:00

Nemcsak környezetvédelmi szempontból kedvezőbb, de gazdaságilag is jelentős megtakarítást eredményezhet a repce 75 centiméteres sortávolságba vetése - hívja fel a figyelmet az újfajta technológia előnyeire a Vitafer Hungária Kft.

A repce vetésénél általánosan elterjedt gyakorlat a dupla gabona-sortávolság, illetve azoknál a gazdaságoknál, ahol még foglalkoznak cukorrépa-termesztéssel, az 50 centiméter sem ritka. Az ennél nagyobb távolság viszont mindeddig nem volt jellemző.
„Az idei évben több esetben is javasoltuk a gazdáknak, hogy a megszokott helyett csökkentett, 75 centiméteres sortávolságban vessék a repcét” – mondta dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.
Sávpermetezéssel jelentős költségcsökkentés is elérhető
Míg a hagyományos technológiával a tőszám jellemzően hektáronként 380-400 ezer, az új módszer alkalmazásával ez 270 ezer csíra is lehet. Ebben az esetben ugyanakkor a vetéssel egy menetben tápanyagot is ki kell juttatni.
„Javasolt egyfelől egy komplex nitrogén-foszfor-kálium-tartalmú műtrágya, másfelől pedig egy 30% nitrogént tartalmazó oldat kijuttatása sávpermetezéssel” – hangsúlyozta dr. Gerda Anikó, aki hozzátette: ezzel a technológiával jelentős költségmegtakarítást is elérhetünk.
A vállalat egyébként a jövőben is igyekszik megtartani a repcetermesztésben ma ismert, valamint elfogadott innovatív és intenzív termesztéstechnológiai elemeket. Ennek köszönhetően már 2-4 leveles korban javasolják a Vitafer Macro P nevű termék használatát. Amíg tavasszal a repce állománya nem záródik, sávpermetezéssel közvetlenül a növényre juttatva. Várhatóan ez április végén, május elején következik be. Ettől kezdve viszont már itt is szükségessé válik a teljes felület kezelése.
„A repceállomány záródásáig tehát minden növényvédelmi műveletet, így a Vitafer lombtrágyák kijuttatását is sávpermetezéssel végezzük. Ez egy olyan módszer, ami során mindössze egy-egy 15-20 cm-es területet permetezünk, és a készítményeket csak a növényekre juttatjuk ki” – tette hozzá a növényorvos.
Ez egyrészt környezetvédelmi és ökológiai szempontból is ideális, mert a készítmények kevésbé terhelik a környezetet. Másrészt gazdaságilag is előnyös, hiszen körülbelül 60 százalékos megtakarítást jelenthet a hagyományos termesztési technológiához képest.
Aki idáig nem vetett, az már nem is arat
Hagyományosan a repce vetése augusztus utolsó dekádjában esedékes, valamint kompromisszumos megoldásként még szóba jöhet szeptember első dekádja is. Tehát, aki idáig nem vetette el a repcét, az már nem is fogja. Sávpermetezést viszont csak az tud alkalmazni, aki 75 cm-es sortávolságot választott.
Azok a gazdálkodók, akik a hagyományos módszert alkalmazták, a lombtrágyát a teljes felületre juttatják ki. Ez 1 hektár esetében 10 ezer négyzetmétert jelent. Az új technológia esetében viszont mindössze 4 ezer négyzetméterről beszélhetünk.
Jelentős változás esélyes a repce mennyiségében
Arra vonatkozóan nincs adat, hogy mennyien vetettek repcét 75 centiméteres sortávolságra, azonban az látszik a vetőmag-keresletből, hogy összességében visszaesés várható az olajos növény esetében.
„Jelentősen, akár 20-30 százalékkal is csökkenhet Magyarországon a repce vetésterülete idén. Ezzel nyilvánvalóan annak gazdasági jelentősége is mérséklődni fog” – mutatott rá dr. Gerda Anikó növényorvos, a Vitafer Hungária Kft. szaktanácsadója.